|
A Budapest Cowboysnak nem kedvezett az eső Nem kedvezett az időjárás annak a közel 150 nézőnek, akik szombaton kilátogattak a Rozsnyai utcába, ahol a Cowboys 2 fogadta a Pécs Gringos együttesét. A szemerkélő esőben a pénzfeldobás végeredményeként a Cowboys hordhatta vissza a labdát - illetve hordhatta volna -, de a csúszós játékszer megtréfálta a visszahordót, aki így már csak rávetődni tudott a labdára. Az első támadást a Németh Gábor (#12) vezette offense így a saját 16 yardosáról indíthatta. Bognár Márton (#35) futásai, és egy pécsi szabálytalanságot követően hamar a Gringos 39 yardosán találták magukat a Kovbojok, azonban a 4. kísérletnél a védők sackkelték a passzolni próbáló irányítót. A pécsi támadósor passzokat és futásokat kombinálva jutott a Cowboys vörös zónájába, majd egy középső futás után megszerezték a vezetést (0-7).
A következő drive-ban sikertelen passzok, és elszenvedett sackek jellemezték a hazai támadókat. A puntot követően előnyös mezőny-pozícióból indulhatott a Gringos, akiknek nem kellett több egyetlen játéknál, hogy tovább növeljék pontjaik számát. A sikeres extra ponttal már 0-14 volt az eredmény.
A Cowboys támadói futások segítségével tették meg az első 10 yardot, majd passzokra váltottak. Ezen a napon azonban az utóbbiak nem akartak működni: hol az elkapók kezéből csúszott ki a vizes labda, hol tőlük messze távol hullott a földre. A támadás jog átadása után a pécsi együttes is légitámadásra váltott, melynek eredményeként a labda Kovács Richárd (#24) kezében landolt, aki meg sem állt vele a pálya végét jelentő end zone-ig (6-14). Az extra pont kimaradt ugyan, de úgy tűnt, magára talál a Cowboys: az elrúgott labdát a pécsi speciális egység csak a szemével követte, így az egy budapesti kézben fejezte be a pattogást. Ezt követően a már megismert koreográfia szerint jöttek a támadók: futások, yardok, majd passz-kísérletek, elpotyogtatott labdák, bezsákolt irányító. A védelemben azonban még lobogott a tűz: ezúttal a safety Gombos Bence (#45) neve mellé könyvelhettünk el egy interceptiont. A támadók azonban a saját endzone-juk irányába haladtak - noha nem önszántukból, a harmadik kísérletet tehát punt követte. A mérkőzés ezen szakaszában a Cowboys defense sikeresen állította meg a középső futásokat, nem tudott azonban mit kezdeni a passzokkal. Visszaszorultak a saját 1 yardosukra, ahonnan Császár Máté (#28) futását már nem tudták megállítani (6-21). A jól működő Bognár futások mellé a következő drive-ban megszületett az első hazai elkapás is: Németh átadását Szilágyi Dávid (#87) vadászta le a levegőből. Ezt azonban sajnos nem követte több, sőt a drive-nak egy pécsi interception vetett véget. A Gringos nem húzta az időt, hogy felépítsen egy támadást: Mészáros Richárd (#36), a Gringos legeredményesebb játékosa révén egy 65 yardos futást követően már 6-28-ra alakult az eredmény.
Dobos Attila (#17) visszahordását csak a felezőnél tudták megállítani, ráadásul egy szabálytalanságnak köszönhetően az ellenfél 40 yardosáról indulhatott a hazai támadás, melyet rövid futások, és szabálytalanságok miatt visszafújt passzok jellemeztek. A puntot követően azonban szinte azonnal jöhetett vissza a támadó csapatrész, köszönhetően egy rossz pécsi snapnek, és Morvay Balázsnak (#99), aki jó reflexszel vetődött rá a szabaddá váló labdára. Az offense szépen haladt - elsősorban Bognár Márton futásaival - azonban az endzone előtt néhány yarddal egy fumble véget vetett az ígéretes akciónak. A kivédekezett támadást követően az offense ezúttal a saját 20 yardosáról indulhatott. A már megszokott Bognár futásokat ezúttal sikeres passz is követte, majd egy újabb interception következett.
,A negyedik negyed elején a szabálytalanságot (block in the back) indulatosan reklamáló Kelemen Sándort (#80) a játékvezetők zuhanyozni küldték, így a kiosztott büntetésnek köszönhetően a Gringos a Cowboys 5 yardosáról futhatott neki az újabb első kísérletnek. A védelem azonban összeszedte magát, és sikerült mezőnygólon tartani a pécsieket (6-31). A következő támadást már Váry Tamás (#11) vezette a 20 yardos vonalról. A játék képe azonban nem változott, így újabb puntra került sor. A pécsi támadók hosszú egy helyben toporgás után egy 50 yardos elkapással tovább növelték előnyüket (6-38). A végeredményt Bata Gábor(#81) reverse futása, valamint az azt követő sikeres extra pont kísérlet állította be: 6-45.
A Cowboys 2 ezzel nyert mérkőzés nélkül fejezte be az idei Divízió II-es bajnokságot, és jövőre biztosan a Divízió III. résztvevője lesz. A csapat egy nagyon erős divízió II-be csöppent bele, ahol megtapasztalhatta, hogy milyen szintet kell képviselni és miben kell még fejlődnie ahhoz, hogy a következő Pannon Bowl szereplés esetén ne a kiesés legyen a végső eredmény. Mint az egyik legfiatalabb magyarországi csapatnak (a játékosok kilencven százaléka 4 hónapja ismerkedett meg először az amerikai futballal) most majd egy esztendeje lesz arra, hogy a hibáit kijavítsa és jövőre nekivágjon a Divízió III bajnokságának. További sok sikert kívánunk a Pannon Bowl csapatainak! Találkozunk 2011-ben!
2009.06.02. - 11:01
írtaGeronimo HOZZÁSZÓLÁSOK (12 db) - hozzászólok« 2009.06.03. - 08:37 »
GeronimoHa ledobnak mondjuk 3 OL-t, 1 DL-t, 2 LB-t, meg 1 normális WR-t akár még az is lehet
« 2009.06.03. - 00:11 »
Gocószted 2011ben div2es lesz a c2?
« 2009.06.02. - 20:16 »
GeronimoGocó gondold végig mégegyszer
;)
Mindenki megküzdött a mostani helyezéséért ![]() DIV II-DIV III rangsor-mondj véleményt! ![]() Itt is olvashatod a fontos dolgokat! ![]() © 2008. Kickoff.hu - Minden jog fenntartva |